London legkeskenyebb háza

London legkeskenyebb háza

Szélessége még a 180 cm-t sem éri el, de cserébe van öt szintje és tartozik hozzá egy tetőterasz, illetve egy kisebb kert is. 

Londonban bőven akadnak példák parányi otthonokra, hiszen a brit fővárosban az ingatlanárak nemcsak magyar szemmel csillagászatiak, hanem az átlagos angol családoknak is, így minden talpalatnyi hely aranyat ér. Egyike a következő kék színű házacska, amely egy orvosi rendelő és egy fodrászat közé ékelve áll.

A korábban viktoriánus kalapboltként működő épület a városi nyugati negyedében található (Shepherd's Bush), amely a 19-20. század fordulóján épült, az üzlet mellett egy raktár is helyet kapott benne, és csak a felső szintjét szánták lakásnak.

A legszűkebb pontja mindössze 1,7 méter, ugyanakkor a cirka 100 m² alapterület 5 szinten terül szét és a hátsó kertje is 2,5 méter széles. A belső terek megoldásai sok különlegességet tartogatnak, ügyesen ötvözték a praktikus helykihasználást, a végeredmény pedig egy hangulatos otthon.

Kukkantsatok be!

Az első emeleten az érkező az előtérbe lép be, melynek végén található a fogadórész kandallóval, innen lefelé és felfelé is tud közlekedni.

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

Az alagsorban van a konyha és étkező, ami egybeolvadva az üvegablakokkal a kertben fejeződik be.

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

Egy csigalépcsőn keresztül már a második emeleten lehetünk, ahol egy dolgozószoba, egy hálószoba és egy terasz is megtalálható.

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

A harmadikon öltöző és zuhanyzó van, illetve egy fürdőszoba eredeti art deco káddal.

London legkeskenyebb otthona

London legkeskenyebb otthona

A két hálószoba közül a kényelmesebb a tetőtérben található, a negyedik emeletre lehajtható padlásfeljárón keresztül juthatunk fel. 

London legkeskenyebb otthona

Az épületet 2006-ban Simon Woods, a Büszkeség és balítélet című film egyik szereplője vásárolta meg 488 500 fontért, most 950 ezer fontért, azaz közel 400 millió forintért árulják. 

Alaprajz

London legkeskenyebb otthona

Az ingatlan modern köntösbe öltöztette a klasszikus antik értékeket, amely remekül kiegészül a technológiával (pl. fűtés és légkondicionálás okostelefonról is vezérelhető).

Képek forrása: Winkworth ingatlanközvetítő