Isten elgurított egy követ...

Isten elgurított egy követ...

Köszönjük, hogy életünk szívveréséhez dobpergést adtál!

Ez az, amit soha nem akartunk megírni, hiszen ő halhatatlan!

"Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be Charlie Watts halálát. A mai nap folyamán békésen, családja körében hunyt el egy londoni kórházban. Nagyra becsült férj, apa és nagyapa volt, és generációjának egyik legnagyobb dobosa." – olvasható a Rolling Stones közleményben: 

Charlie Watts jóval csendesebb életet élt, mint zenekari társai, mindig is szeretett a háttérben maradni, és a sajtót is igyekezett kerülni. 

A Rolling Stones dobosa nem arról volt híres, hogy fülig érne a szája, ez a mosolytalanság persze nem az jelentette, hogy híján lenne a humornak. Sőt! Különösen elemében volt interjúadáskor, válaszaival szisztematikusan az őrületbe kergette az újságírókat, ő pedig bizonyára jókat derült magában. Csak példaként említsünk meg egyik frappánsat: a szülei kilétét firtató kérdésre szellemesen azt reagálta: Watts úr és Wattsné asszony.

Sok intimitást sosem árult el magáról, mindössze annyi derült ki róla, hogy szerette a teát és a nőket. Hát ez sok angol sajátja, ezekkel nemigen tűnne ki honfitársai közül, dobolni viszont kicsit jobban tudott az átlagnál. A legnagyobb törésnek az életében a Rolling Stone-hoz való csatlakozást tartotta - egyéni humora volt és zárkózott. 

Az Index írja: Egy anekdota szerint a nyolcvanas években Mick Jagger egyszer részegen felhívta hajnalok hajnalán azzal, hogy a "dobosával" akar beszélni. Charlie Watts felkelt, lezuhanyozott, öltönyt és nyakkendőt vett fel, lement a recepcióra, leütötte Mick Jaggert, búcsúzóul pedig odavetette neki: Te vagy az én kib*szott énekesem.

Keith Richards azt mondta róla, hogy nála különb dobos nincs még egy - legalábbis a Stonesban, ugyanakkor Life című önéletrajzi kötetében egy másfajta megnyilvánulását olvashatjuk: Mindig Charlie Watts volt az ágy, amelyre a zenémet fektettem. A legendás gitárosnak csipkelődő stílusa van, erről itt írtunk: Keith Richards mindörökké

"Mindmáig csodálom őt, hogy jazzrajongóként beszállt ebbe a világszinten hírhedett banditákból álló csapatba, hogy együtt tudott élni velük, miközben az életvitele, hűséges és monogám házassága, modora és öltözködése tökéletesen elütött a három másik istencsapásától. Mégis tökéletesen illeszkedett a Stones zenéjébe, sőt, annak meghatározó alkotórésze volt." - írja Hobo

"Őt méltatni lehetetlen feladat, de amit maga után hagyott, az megkérdőjelezhetetlen." 

1964-es kép - Charlie Watts kimért és józanéletű, Keith Richards vad és zabolázhatatlan. "Ők a legjobb barátok a bandában." - mondta róluk Mick Jagger 

Charlie Watts
Fotó: Georges Chevrier / AFP

Most már csak egy van belőlük, Keith, aki még áll, Charlie már az égben dobol...

Nyugodj békében, Charlie! Köszönet a zenédért! 

Kiemelt kép: Wikipédia