Hotel California

Hotel California

Kiránduljunk Los Angeles látszólag csillogó világába. A Hotel California csodás hely, akárhány vendéget be tud fogadni az év bármely napján, vonzereje korlátlan.

Amiről biztosan nem lehet vitatkozni, hogy szinte az összes szaklap listája a rocktörténelem leg-leg-leg gitárperformanszai közé sorolja.

Az "amerikai álom" árnyoldala

Sokféleképpen magyarázták a dal jelentését az évek során, elméleti szakemberek szenteltek jelentős időt az életükből, hogy megfejtsék mondanivalóját. A zenekar klasszikus felállásának gitárosa, Don Felder elmondja az igazságot: 
 
"Legalább 4-500 féle értelmezést hallottam már, és mindegyik téves volt. Szó sincs róla, hogy bármiféle sátánista vagy ördögimádó gondolat lenne a szövegben. Valójában Los Angeles látszólag csillogó világáról szól a dal, ami valójában egyáltalán nem is olyan csodálatos. A szövegben van egy utalás a Steely Dan-re, amivel csak viszonoztuk azt, hogy megemlítettek minket az Everything You Did-ben és említést teszünk az énekes-dalszerző Jackson Browne feleségéről is, aki színésznő szeretett volna lenni és állandóan meghallgatásokra járt, de mindig elutasították. Teljesen depressziós lett Los Angelesben és végül meg is ölte magát, úgyhogy a Hotel California a város nem éppen szép arcáról szól."

Don Henley, az együttes alapítótagja a The Eagles-ről szóló dokumentumfilmben úgy pontosított, hogy a Hotel California arról az útról szól, ami az ártatlanságtól a tapasztalatig vezet… ennyi.

"Nyugalom, szólt a portás, célunk a felvétel... Kijelentkezhet bármikor, de soha nem mehet el..."

A dal fordítása magyarul:

A másik alapítótag, a 2016-ban elhunyt Glenn Frey korábban így emlékezett: Nem tudom, a muzsikával lehet-e változtatni a világon. Hajdanán hittünk ebben. De ha arra gondolok, mennyire felszínes, lapos és banális a mai zene, akkor azt kell mondanom: nem sokra jutottunk.

Ez is érdekelhet!

A '90-es évek meghatározó slágere, eredetéről, 1,2 millió dolláros klipjéről és közel 9 perces albumverziójáról is számos történet kering. Amit a rajongók közül sem ismer mindenki: November Rain