Ikonikus dalok

Ikonikus dalok

A mashup nem klasszikus remix, hanem két zene összekeverése. Jellemzően az egyik szám éneksávját teszik a másik zenei alapjaira. A műfaj egyik legnagyobb királya a Soft Cell és a Depche Mode egymásba oltása.  


Soft Cell vs. Depeche Mode: Tainted Jesus (lobsterdust mashup)

Tainted Love, eredetileg Gloria Jones énekelte kislemezre 1964-ben. Bár a dal jó volt, ám még sem ért el sikert az államokban, így senki nem emléxik rá. A történet 1973-ban folytatódott, egy angol Club-DJ, Richard Searling kicsit feljavította és felgyorsította a kor szellemének megfelelően, de így sem volt rá érdeklődés. Három évvel később ismét leporolta és rávette az eredeti előadót, hogy újra rögzítsék, de ismét megbukott a kislemez. 


Két fiatalember 1979-ben Marc Almond (ének) és David Ball (szintetizátor) összeállt zenélni, Soft Cell néven jelentették meg első albumukat. A kiadásához szükséges pénzt a billentyűs édesanyja finanszírozta meg, hitelből. Nagyjából ekkor került a szintipop duó kezébe az eredeti Tainted Love, 1981-ben adták ki a saját változatukat. A siker átütő volt. 17 országban repült a slágerlisták tetejére.

1990-ben jelent meg a Depeche Mode hetedik albuma, a Violator, ami végleg szupersztár státuszba emelte az együttest. A lemez gyakori szereplő a különböző "minden idők" típusú összeállításokon.


Ricsárd, táccs mí! Ez a három szó a Depeche Mode és Dave Gahan "levelet kaptam, lájf!"-ja. 

Andy Fletcher (szintetizátoros): A Personal Jesus forgatása tulajdonképpen a legrosszabb emlékeim egyike. Elmentünk abba a sivatagi falucskába, Spanyolországba... amolyan cowboy falucska volt, a western-hatás kedvéért... Szóval egész nap azzal riogattak, hogy lovagolnom kell... én persze mondtam, hogy nem tudok lovagolni, de ez mitsem számított! Nyugtatgattak, hogy egy szép, nyugodt, kedves lovat hoznak nekem, amelyik ugyan egy nagy, de szerény állat. Amikor aztán elérkezett az idő, akkor persze mindenki velem tartott a forgatási helyszínre, megnézni, mit is produkálok majd. Próbáltam trükkhöz folyamodni, hogy ha semmiképpen nem megy, akkor hozatok egy pónit... Szerencsére nem volt rá szükség, mert élő állat helyett csak egy kicsi hintalovat vezettek elém... benne is van a klipben, amint hintázom rajta. Megnyugtató élmény volt, főleg azok után, hogy végigparáztatták velem az egész napot! 


Felhasznált források: LOGOUTfmc.hu, Depeche Mode blog

Megosztás