Fakeblock bevezető (ex Fakepalm)

FB2020

Rémhírterjesztők összesített agytérképe. Kékkel jelöltük a halott sejteket. 


Évek óta mindenkit észrevétlenül fertőz egy nemrég azonosított, FB2020 kódnevű vírus, amelyet úgy tűnik, nem is lehet már megállítani. A kártevő először a közösségi oldalak (jellemzően a Facebook) üzenőfalára, onnan pedig az emberek eszébe jut. Innen az agy egyik igen gyakori rendellenességét (ún. ostobaság) kihasználva ismét visszajut a tenyészfalra, de immár sokszorozott formában. Fertőzési mutatói minden eddigi járványt felülmúlnak.
 
Bejárnak a munkahelyükre

A betegek ránézésre tünetmentesek, a fertőzöttek bejárnak a munkahelyükre, és látszólag ugyanannyit, sőt, többet ülnek a számítógép előtt, mint egészséges társaik. A vírus szándékosan teszi ezt velük: arra ösztönzi a gazdaszervezetet, hogy az információs hálózatokhoz kapcsolódjon.

Többet ésszel

Az ostobaság kulcsfontosságú tényező a vírus működésében. Akik nem segghülyék, azokat a vírus 74%-kal kevesebb eséllyel támadja meg, és ha be is jut a szervezetbe, ott az immunrendszer végez vele. Akiknél viszont ez a mechanizmus hiányzik, a jelek szerint teljesen védtelenek: a kártevő a maradék jóindulatukat is arra használja, hogy behálózza vele ismerőseik agyát, akik viszont többnyire nem reagálnak elég gyorsan. Kutatók kimutatták, hogy a hülye emberek barátainak nagy része úgyszintén hülye, ezért itt a relatív fertőzési ráta kiemelkedően magas. 


Mit tehetünk?

Hogy elkerüljük a fertőzést, legokosabb azonnal figyelmeztetni azt, aki retardáltságot oszt meg vagy ír ki a hírfolyamba. Meg kell értetni velük, hogy a saját érdekükben, és ismerőseik, szeretteik védelmében tesszük ezt - számítsunk rá, hogy ezt eleinte nem fogják megérteni, lesznek, akik összeesküvésre gyanakszanak majd, vagy ellenségesen reagálnak. Amennyiben a viselkedésük támadó (pl erős morgás), azonnal vonuljunk vissza, nyugtassuk meg őket, és telefonáljunk segítségért! Ilyen esetekre az állatmenhelyek külön operatív csapatokat készítettek fel, akik 24 órában kiszállnak a helyszínre, és a veszélyes rémhírterjesztőt elkülönített ketrecben a józanító állomásra szállítják. Többségüket sajnos el kell altatni, ennek ellenére kérlek, NE KÜLDJÉTEK TOVÁBB EZT A HÍRT!!! Mindenkinek jobb lesz, ha elaltatjuk őket.

Nagyon fontos továbbá a rendszeres és alapos tisztálkodás. Elsősorban nem is a vírus miatt, hanem azért, mert ennek hiányában elég hamar büdös leszel, és akkor neked se nagyon lesznek barátaid. Ez azonban még mindig sokkal jobb, mintha fasságokat terjesztenél a Facebookon.