Delta legendás intrója

Delta  legendás intrója

Az 1965-1996 között Kudlik Júlia által vezetett Delta közismert, ám a főcím nyitó képsorairól már kevesebben tudnak.

A nyugati világ tudományos eredményeit a szocialista blokkban bemutató műsorok legnagyobbika volt, amely 1964. január 31-én indult. Az átkosban egyébként rengeteg emlékezetes főcím készült, például: Ablak, A HÉT, Cimbora, Szeszélyes évszakok, vagy: 

Panoráma

Persze lehet, hogy azért foglalja a helyet sunyin az agyunkban, mert több évtizeden keresztül futottak, illetve a két csatornán kívül nem volt választék. Egy 1979-es adat szerint a Delta 60-65%-os nézettséget produkált, ami 4-5 millió képernyőhöz szögezett nézőt jelentett. Ez a műsor született negyedikként a Magyar Televízió ismeretterjesztő adásai közül, így a görög ábécé negyedik betűjét vették alapul, innen ered a névválasztás. A sok érdekessége mellett jellegzetes volt az intrója, a felvillanó képkockák, illetve a zene több generációnak is jelen van a tudatában.

Facebook hírfolyamon, az ApolloEight Genesis virtuális tollából pedig egy mindennél alaposabb elemzés készült a legendás egy percről:

"Szuhay-Havas Ervinnek, a Delta akkori szerkesztőjének volt egy másik műsora is, a Nagy pillanatok - nagy felfedezések, ennek különböző epizódjaiból szemezgették ki a Delta-főcímhez a snitteket. Persze a Nagy pillanatok - nagy felfedezések maga is olyan műsor volt, ahova a legkülönbözőbb helyekről válogatták össze a dokumentumfilmeket.

...A deltaszárnyú gép egy Avro 698 Vulcan VX777 prototípus az '57-es brit Farnborough International Air Show-ról. Az alacsonyan elhúzó gép egy MIG 19-es, a Szovjet Hadsereg valamelyik 50-es évek vége felé megrendezett Tushinói légiparádéjáról. A havas hegység a Himalája az 1953-as The Conquest of Everest című dokumentumfilből való (Edmund Hillary,Tenzig Norgay). A szánhúzó emberek az 1948-as Scott Of The Antarctic című játékfilmből valók. A visszanéző szánhúzó Bowers Hadnagy (Reginald Beckwith), Scott kapitánynak (John Mills) mondja hogy Aye-aye Sir (értettem uram). A lánctalpas, ami egy 1955-ös Tucker 743 Double-drive Sno-cat, és a hóviharban vontatott teherszállítmány, az 1959-es Antarctic Crossing című dokumentumfilmből valók, ami az 1955-58-as Brit Új-Zélandi, déli-sarki expedíciót (Commonwealth Trans-Antarctic Expedition) mutatja be Edmund Hillary-vel és Vivian Fuchs-szal. Vulkánkitörés a Vezúv kitörése. Az űrfelvételek a Rosette és a Helix nebulákat mutatják. Zene,Tom Dissevelt és Kid Baltan (Dick Raaijmakers): Song Of The Second Moon (2. változat), 1957-ből..."

A zenére Belohorszky Károly, a Rádió technikai rendezője bukkant rá, ugyanis ő kapta a feladatot, hogy keressen valamit a képekhez. Egy 1957-es hanglemezen találta meg, amelyet még egy korábbi csehszlovákiai útja során szerzett be. Azt ugyan ő maga sem tudta pontosan, hogy mi is ez a "bakelitkorong", kik az előadók, és mekkora lesz a zenetörténeti jelentőségük, de végül ezt javasolta a szerkesztőnek.

Tom Dissevelt és Kid Baltan "űrzenéje" lett a szignál, amit két holland hangmérnök rakott össze mindenféle elektronikai zajokból (Philips cég kutatási laboratóriumában dolgoztak). Akkoriban még a rockabillyre pörgött a világ, vagyis az Electronosics minimum két évtizeddel előzte meg korát.

Kudlik Júlia műsorvezető 1970-ben, az MTV Delta című műsorának stúdiójában

Delta
Fortepan / adományozó: Rádió és Televízió Újság

Kiemelt kép: Szánhúzó emberek a Scott Of The Antarctic című játékfilmből (1948), ami a Déli-sarkot elsőként meghódítani akaró, de végül egy hónapos késéssel másodikként érkező Robert Falcon Scott tragédiával végződő expedícióját örökítette meg - a visszafelé tartó út végzetesnek bizonyult és mindannyian odavesztek, mindössze egynapi járóföldre a biztonságot jelentő bázistól. A résztvevők a kor hőseivé váltak, Scott pedig jelképévé az akkoriban zajló hősies, rendkívül embert próbáló felfedezéseknek.

Az Avro 698 Vulcan VX777 prototípus repülése az 1957-es Farnborough International Air Show-n

Delta

Alacsonyan elhúzó MiG-19 az 1955-ös tushinói légiparádén

Delta

A Himalája a világ legmagasabb hegyének két évvel korábbi meghódításáról készített dokumentumfilmben, a The Conquest of Everestben (1953)

Delta

A lánctalpas egy Tucker Sno-Cat Type 743, ami 1957-1958-ban járt a Déli-sarkon, a Mount Everest-et elsőként megmászó Edmund Hillary-vel együtt a Nemzetközösségi Transzantarktiszi expedíció részeként.

Delta

A csapat gyalogosan kelt át a kontinensen, a járművek csak szállást és tárolóhelyet nyújtottak, illetve erre szerelték a rádiókat.

Delta

A Vezúv kitöréseinek egyike

Delta

Az Egyszarvú csillagkép része, a Rozetta-nebula

Delta

A 700 fényévnyire található Hélix-köd fekete-fehér felvétele

Delta

Wikipédia: 1964. január 31-én adták le az első számát a Deltának, amely "a Holdra szállás előtt indult, és a Mars-kutatás korában is tájékoztatja a nézőket". Sokáig azon kevés hírforrások egyike volt, amely a "nyugati világ" tudományos eredményeit, újdonságait ismertette. A műsor az elsők között váltott színes technikára (1976-tól).

Egy összefoglaló komment a YouTube link alatt, hogy milyen érzést váltott ki belőle gyerekként a főcím:

"Így, felnőtt fejjel megnézve is ijesztő. Persze lehet, hogy csak a gyerekkori emlékek elevenednek fel. De emlékszem, ahogy feküdtem a paplan alatt, apám ült a fotelben, a szobában tök sötét volt és kezdődött a Delta... Sötét kép, majd a fehér deltaszárnyú a képbe villan, halott fénybe vonva a szobát. És elindul ez a lüktető, ismeretlen világokat idéző furcsa ritmus. Mintha egy földönkívüli űrhajó kísérleti bonckamrájában visszhangzana. Nyers borzongás. Fogalmam sincs miért, de iszonyodtam ettől a képösszeállítástól és a zenétől. De nem szóltam, mert jó volt borzongani. Mintha az ismeretlen tárult volna fel a maga sötét, félelmetes, rideg valójában.

Aztán azok a havas hegyek borzasztó magasból filmezve: valahogy túl halálosnak hatott a magasság, és a kietlen hófedte táj. Aztán a menetelő emberek... Az arcukon azzal az elkeseredett ábrázattal, mintha az életükért menetelnének. Ez túl kegyetlen volt az én kis pihepuha világomban ott a paplan alatt. Azt juttatta eszembe, hogy vannak helyek a világban, ahol szenvedés van, és az emberek keményen küzdenek az életükért. Nem hoz nekik a mamájuk kakaót az ágyba, hanem a fagyhalállal és kitudja mivel küzdenek. De akár értem is jöhettek azzal a kitartó, ádáz, egyenletes meneteléssel... Jajjjj!!! A takarót itt már nem tudtam jobban a fejembe húzni. Aztán az a lánctalpas hójáró a képzeletemben képes volt bármin átgázolni, és letarolni. Maguk a képek azzal a homályos, rossz minőséggel valahogy hihetőek, valóságosak és félelmetesek voltak. Alig vártam hogy a szőke néni (Kudlik Júlia) megszólaljon a lágy hangján, és eloszlasson minden félelmet."

Ez is érdekelhet: Adásszünet