Csengetett Mylord? - újságai

Csengetett, Mylord? - újságai

A Csengetett, Mylord? egy olyan társadalmi szatíra, ami görbe tükröt tart mind a felső, mind az alsóosztály elé. Az angol abszurd humor klasszikus alkotása, amely tűpontosan mutatja be, hogyan is nézhetett ki az élet valamikor az 1920-as évek Angliájában egy lord házában, annak is különböző emeletein. A fanyar humorú, ironikus és cinikus jelenetekben elénk tárul a gazdag urak és a szegény szolgák világa. 


Kiváló forgatókönyv, szórakoztató szituációk, imádnivaló karakterek, remekül idézhető ironikus egysorosok, sitcomoknál nagyon ritka összetettség és mélység, nem utolsósorban remek színészcsapat és magyar szinkron. És még annál is zseniálisabb, hiszen az apró részletekre is odafigyeltek, korhű kiadványok bukkannak fel a szereplők kezében, ami pontosan tükrözi az életkorukat, a társadalmi hovatartozásukat, politikai nézeteiket vagy éppen az érdeklődési körüket.

Jöjjön egy kis ismerkedés a '20-as évek Britanniájának nyomtatott sajtóival a tévésorozaton keresztül. Az ötlet nem a mi érdemünk, egy inaktív blog (2019. januárban frissült) gyűjtötte össze, melyet kiegészítettünk és idézünk is belőle, illetve a hivatkozott forrásokon kívül felhasználtuk még a Time Goes By blog precíz összefoglalóját is a karakterekről.


Henry, az inas ugyan nem rokona a felfedezőnek, mégis Livingstone nevét viseli, melyet az utca után kapott, ahol találták egy kosárban (még jó, hogy nem nevezték el kosárnak – by Mabel). A korábbi árva gyermek a hierarchiában az utolsó előtti, csak a mosogatónőt előzi meg. Pedig nem dinka, sőt, esetenként kifejezetten éleslátó, de ezt a felette álló szolgálók nem viselik túl jól, így megjegyzései eredménye általában egy-egy tasli lesz. Henry leginkább csak Ivyt kedveli, de a lány szíve másé.

Tudjuk még azt is róla, hogy előző munkahelyén egy labradorral aludt a csap alatt, ehhez képest jó dolga volt a Meldrum házban.

A The Magnet fennállását a borítók színvilága alapján négy korszakra osztják: vörös (1908-15), kék és fehér (1915-22), kék és narancs (1922-37), lazac (1937-40)

Csengetett Mylord

Munkásosztálybéli fiatalembereknek szóló hetilap, ami 1908 és 1940 között volt kapható az Egyesült Királyságban. A kiadvány gerincét a Greyfriars előkelő bentlakásos iskola tanulóinak heti kalandjai adták; emellett mindig volt egy-egy rövidebb folytatásos detektív-, cserkész- vagy kalandtörténet is a heti számban.


Cissy Meldrum, az idősebb lány erős egyéniségű, aki saját neméhez vonzódik (mindig férfiruhában és monokliban látjuk). Politizáló arisztokrata, korabeli "progresszív" ideológiai harcos, azaz más szóval kommunista. Szívén viseli a munkásosztálynak a sorsát és úgy gondolja, ő a legmegfelelőbb képviselője a Munkáspártnak. Egyaránt odafigyel családtagjaira, miközben a személyzet sorsa is őszintén érdekli.

Csengetett Mylord

A kiterjedt érdeklődési körű Cissy a The Graphic újságot olvassa mindig a reggelinél, amely sokoldalú sajtótermék volt. Az irodalom és művészet mellett rendszeresen beszámolt tudományról, divatról, sportról, királyi eseményekről és nemzeti ünnepekről is. 

A brit hetilapot 1869-ben alapította William Luson Thomas, sikeres művész, fafaragó, üzletember és társadalmi újító. Bár jóval drágább volt a nagy vetélytársnál (The Illustrated London News képes újság), azonnal hatalmas siker lett, olvasói között szerepelt Vincent van Gogh és Hubert von Herkomer angol festő is.


Cissy indítványozására a család meghívja a dadaista költőt, ekkor húga, Poppy megemlíti, hogy talán még a Tatler magazintól is jönne valaki fényképezni.

Miss Poppy, tökéletesen az ellentéte nővérének, elkényeztetett sznob, aki az alacsonyabb osztálybelieket lenézi - Jamesszel, a lakájjal is csak szórakozik. Bár megbűnhődik valamelyest tulajdonságai miatt, amikor majdnem bedől egy hozományvadász szélhámosnak, majd anyagi nehézségek miatt hozzá kell mennie egy gazdag idiótához, akivel nyilvánvalóan soha nem lesz boldog.

1901-ben alapította Clement Shorter. A Tatler egy ideig hetente megjelenő lap a felső tízezer látványos partijairól, jótékonysági eseményekről, divatról, pletykákról és politikáról szólt. Célközönsége a mai napig a társadalmi események iránt érdeklődő, brit felső középosztályhoz és az elithez tartozó olvasók. 


Mrs. Lipton az a típusú alsó osztálybeli ember, akinek nem szabad egy csipetnyi hatalmat adni sem, mert azzal tutira visszaél. A szakácsnő szinte szadisztikus élvezettel nyomja el a társadalom és a ranglétra legalacsonyabb helyén álló Mabelt. 

Maga is ezt olvassa mindig, ugye, Mrs. Lipton?

Csengetett Mylord

Az 1919 és 1940 között megjelenő Peg's Paper egyike a világ első, kifejezetten munkásosztálybeli hölgyeknek szóló hetilapjának. Tartalmát nézve leginkább a különböző osztályok között zajló, fiktív romantikus történetek jelentek meg benne (bámulatos, hogy ilyen korai alapjai vannak a dióhéjban tizenkét testvérét önerőből egyedül felnevelő szegény pultoslány, és a fess, gazdag, ámbár magányos férfi románcáról, illetve a kifejezetten feminista olajsejkről, aki csak hagymakarikát akart venni, de viszontagságok hosszú sora után élete szerelmével tevegel a lemenő nap fényében).

Az érzelgősség mellett helyet kaptak még mozisztárokról szóló pletykák, szépségápolással kapcsolatos hirdetések, olvasói levelek és jóslással foglalkozó szemelvények is - utóbbit kicsit úgy kell elképzelni, mint a mai bulvárhoroszkópot, a hét szerencseszínével, jó és rossz napokkal.


George öccse, Teddy Meldrum, akit a mosószappan szagú és fényesre suvickolt arcú szolgálólányok legnagyobb rajongójaként ismerhetünk meg. Nem rendelkezik saját jövedelemmel, így bátyja házában él, és legnagyobb problémája, hogy elkerülje a testvére által ráerőltetett házasságkötést a gazdag örökösnővel, Madge Cartwrighttal, már csak azért is, mert halálosan szerelmes a Lady szolgálólányába, Roseba.

Teddy mackó reggelente a Daily Mail brit napilapot olvasta, amelyet 1896-ban Lord Rothermere és bátyja alapított. (Azóta világméretű sajtóbirodalommá nőtte ki magát.) 

Csengetett Mylord

A kiadvány hamar Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb napilapja lett, egyszerű híreivel, érdekes sztorikkal és fotókkal. A lapinduláskor fél pennybe került (míg a londoni napilapok egy pennybe), az első száma 8 oldalas volt. A tervezett példányszám 100 000 volt, de már az első nap utána kellett nyomtatni és 397 215 darab kelt el. Nem sokkal később már félmillió olvasóval büszkélkedett. A Daily Mail közismert volt olyan akcióiról, mint például az 1906-os, amikor ezer fontot ajánlott fel annak, aki elsőként átrepüli a csatornát, s 10 ezret annak, aki Londonból Manchesterbe eljut, szintén légi úton. Ez volt az első újság, amely felismerte a női olvasók piacát is. 


És végül a The Times, amit Őméltósága nem óhajtott gyűrötten olvasni, de James Twelvetrees másnap mindig átlapozta.

A brit napilap alapítója John Walter, 1785-ben. Az újságot a világon először gőzhajtású gyors nyomdagépen nyomtatták, így lehetővé téve 1814-ben az óránkénti 1 100 db-os példányszámot. Befolyása a 19. század közepén a konkurensek megjelenésével csökkent. A The Times számára alakították ki a mára igen ismert és elterjedt Times New Roman karakterkészletet. 


Szereplők beszólásai / szállóigék / gyakori cselekmények

Az finom lesz: Mabel szokta ezt mondani, mikor Mrs Lipton "nagylelkűen" felajánlja neki a maradékot, ami leggyakrabban hideg rizspuding, almahéj, halfej, vagy penészes sajt.

Nem is tudom már, mikor ettem utoljára…: Mabel gyakran rácsodálkozik az ételre, miközben ezt mondja. (Persze így sem kap belőle.)

Hová vezetne ez?!: Amikor valaki (például James vagy Wilson kapitány) elítélően nyilatkozik valamiről, Henry látszólag egyetértve (de igazából ironikusan) rákontráz: Hová vezetne ez?!

Maga is ezt mondja mindig, ugye, Mrs Lipton / Mr Twelvetrees?: Henry így próbálja felvenni a szakácsné és a lakáj beszélgetésének ritmusát, de míg azok ketten gyakran használt szállóigéket idéznek, Henry ilyenkor általában új dolgokat mond, amiért egy fülessel jutalmazzák.

Ne szólj szám, nem fáj fejem.: Mrs Lipton vagy James mondja ezt, ha tudnak valamilyen titkot, de nem akarják elárulni.

Ideje, hogy visszatérjünk a viktoriánus erkölcsökhöz!: Lord Meldrumnak nincs szerencséje ezzel a mondattal, valahányszor ezt mondja, a következő pillanatban szégyenkeznie kell, mert Lady Agatha érkezik vagy telefonál, esetleg Sir Ralph elől kell elrejtőznie.

Ne a reggelinél / vasárnap…!: Lord Meldrum ezzel a mondattal próbálja elterelni a szót bármilyen számára kínos kérdésről, mint például a saját nemhez vonzódás, az angol munkások helyzete, vagy a szocialista világnézet.


Jó reggelt / napot! Van kilátásom egy csésze forró finom teára és egyre Mrs Lipton kiváló meggyes lepényéből?: Wilson kapitány szokásos belépője a mindennapi "közbiztonsági ellenőrzés" közben.

Mit gyárt a Union Jack Gumitársaság?: Különféle gumiból készült termékeket, amelyek közül nem mindegyiket lehet nevén nevezni a társaságban, csak különféle célzásokat tenni rá, például: Apa – mondja egyszer Cissy –, képmutató vagy, ha nem akarsz eljönni a születésszabályozási központ megnyitójára! Hát végül is mi a te gumigyáradnak a fő terméke?!

Szabad! Ó, hallgass, szabad!: Lady Lavander és a papagája (Kapitány) közti párbeszéd, ha valaki (legtöbbször Ivy) kopog az ajtón.

Micsoda átkozott balszerencse!: Teddy káromkodása, szinte mindig egy kis csekélység balsikerére reagálva (pl. a délutáni pezsgő szobahőmérséklete).

Ne törődj vele, csak tedd, amit mondanak!: Stokes szokta mondani Ivynak, amikor nincs kedve neki elmagyarázni, hogy mit miért kell tenni, vagy épp mit miért nem (pl., hogy miért ne maradjon sokáig Miss Cissy-nél).

Ó, a szegény pára!: Ivy szokta mondani, amikor sajnál valakit. Legtöbbször csak ő sajnálja egyedül, mások számára világos, hogy nincs miért sajnálkozni. (Pl. amikor Lady Agatha a vacsora után hirtelen rosszul lesz, hogy Lord Meldrum házában tölthesse az éjszakát, vagy amikor Lady Levender a szobájába kéreti a reggelit, mert másnapos...)

Ez is érdekelhet: Veszett lelkek...