Aki feleségül vett egy 14 gyerekes nőt

Aki feleségül vett egy 14 gyerekes nőt

Ma az ilyesmi történet azonnal címlapokra kívánkozna, mégis a feledés homályába merült, mert a történelem csak egy korszakot meghatározó tetteit jegyzi. Gróf Széchenyi Istvánt méltán övezi tisztelet ma is, ugyanakkor a férfiról, az emberről keveset tudunk.


A politika és a hazafias tettek végrehajtása mellett ő is élte a mindennapjait, szeretett, óvott, féltett, és vállalta szerelmét 14 gyermekkel is. Sőt, két közös gyermekük is született! Az iskolában tanult történelem megismertette a "legnagyobb magyart", Nyáry Krisztián írása viszont megmutatta magánéletét is. 

Nyáry Krisztián rátalált az ismeretátadás olyan közvetlen megszólaló formájára, mely nem sajátja a magyar kultúrának, ugyanakkor ez az a hangnem, amivel az embereket ma el lehet érni: Librarius

Álljon itt a történet tollából:

A 33 éves gróf Széchenyi István számára az 1824-es év válságokkal indult. Édesanyja meghalt, szerelme, Henriette Liechtenstein kikosarazta. "Lőjem főbe magam?" – kérdezte önmagától naplójában.

A fiatal huszárkapitány ebben a feldúlt lelki állapotban érkezett Bécsbe, és ekkor találkozott újra távoli rokonával, Zichy Károly udvari kamarással és annak feleségével, a 25 éves Seilern-Anspang Crescence-szal. "Crescence nyílik, mint egy rózsa"– írta Széchenyi 1824. szeptember 2-án naplójában.

A Morvaországból származó, osztrák grófnő a bécsi arisztokrácia legszebb asszonyának számított, s ezért sokan irigyelték férjét, aki húsz évvel volt idősebb nála. Zichy gróf kétszeres özvegyként 1819-ben vette el a zárdából kikerült félárva lányt, akire rögtön rászakadt a korábbi házasságokból származó hét gyerek nevelése. Esküvőjük után, három egymást követő évben három közös gyermekük is született, így a fiatal feleség először 1824-ben térhetett vissza a társasági életbe.


Széchenyi azonnal beleszeretett Crescence-ba, és érzelmeit nem is tartotta titkokban: levelekkel ostromolta választottját, a színházakban és a bálokon minden alkalmat megragadott, hogy az asszony közelébe kerüljön. A bécsi udvari körök, kedvenc témája lett a feltűnően udvarló huszárkapitány és az általa kompromittált Zichy grófné kapcsolata. Igazi kacérkodás ez! – írta Széchenyi 1825 elején – de jól érzem magam a közelében! Hogy kapcsolatuk mennyire vált közelivé, nem tudjuk, mert a naplójának "illetlen részeit" végrendelete értelmében halála után titkára cenzúrázta, így erről az időszakról nem maradt fenn sok bejegyzés.

Mindenesetre Zichy Károlyt láthatóan dühítette a szemtelen udvarló, Cresence-nak pedig egyre jobban tetszett a kitartó huszártiszt. A botránnyal fenyegető helyzetet mégis a nő oldotta meg, amikor hódolója leveleit visszaküldte, a társasági eseményeken pedig tartózkodóan (de azért nem hűvösen) viselkedett vele. A fiatal szerelmes ekkor harcmodort váltott: elhatározta, hogy tetteivel fogja megnyerni az asszony szívét. Kis túlzással ennek az elhatározásnak köszönhetjük a magyar reformkort.

"Én angyalom, ki szívemben oly nemes tiszta szerelmet lobbantottál – fogadd köszönetemet! (…) Tudnod kell, hogy csak rád gondolok, lelkemet irántad való szerelmem tölti el, minden pillanatot néked szentelek, és ami jót csak kezdek, és teszek, mind a te Műved!" 


1825. október 22-én Széchenyi arról írt választottjának, hogy hamarosan be fogja bizonyítani: valóban jobb emberré tette a szerelem, és Crescence-nak köszönhetően minden honfitársának nagy szolgálatot fog tenni. Két hét múlva birtokai, egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság céljára.

1849-es visszaemlékezésében egyértelműen fogalmaz egykori motivációjáról:

Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.

Zichy Károlyt ebben az évben helyezték Budára, a magyar udvari kamara élére, családja is vele költözött. Széchenyi is hamarosan ide tette át székhelyét. További nagy tettekkel akarta elkápráztatni szerelmét. "Crescence lehet az oka, hogy egy egész nemzet megújhodásra vezettetik; ő az Amphitrite, aki a sast itatja." Néha az asszony is válaszolt a neki írt levelekre, máskor kétségbeesett, és elégette Széchenyi leveleit. Akkor már mindkettejük számára egyértelmű volt, hogy szerelmesek egymásba, de soha nem lehetnek egymáséi.


Széchenyi megküldte reformtárgyú munkáit Crescence-nak, aki a férfi kedvéért tanult meg magyarul, hogy olvashassa azokat. Az 1828-as Lovakrul-t még nem értette, de a két évvel későbbi Hitelt, amelyet Széchenyi alig burkoltan neki ajánlott, már kijegyzetelve küldte vissza, bátorítva szerelmét a tervek megvalósításában.

Széchenyi egyre nehezebben viselte a beteljesületlen viszonyt, újra utazni kezdett. Fiuméban azt írta naplójába, hogy küzdhetetlen honvágyat érez, de nem egy ország, hanem Crescence iránt.

1834 végén éppen a Duna-szabályozással volt elfoglalva, amikor hírt kapott: Zichy Károly gróf Bécsben meghalt. Azonnal hazautazott, és felajánlott szolgálatait az özvegynek. Crescence, aki éppen hetedik gyermekével volt terhes, csak a szülés után vallotta meg érzelmeit: "Tíz év óta, amióta szeretni tudok, szívem egészen az öné, esküszöm erre."


1836-ban házasodtak össze egy évtizednyi reménytelen szerelem után

Széchenyi és Crescence

A Magyar Tudományos Akadémia címerében ma is a sast itató Amphitrité mitológiai alakja található. A címert Széchenyi István tervezte: "Önre gondoltam, amikor a festmény eszméje bennem megfogamzott. Önnek kell az öreg szittyát, akit a sas ábrázol, a sötétségből kivezetni." Seilern-Anspang Crescence idealizált képmásánál jobb jelképe nem is lehetne a magyar reformkor legfontosabb intézményének.

Két közös fiuk mellett Széchenyi sajátjaként felnevelte Crescence hét gyerekét és Zichy gróf előző házasságaiból való hét gyerekét is. A Zichy-gyerekekkel nagyon jó kapcsolatot ápolt, apjuknak tekintették.


További felhasznált forrás: Históriamozaik

Megosztás